A korábbi évekhez hasonlóan idén ismét hatszázmillió forint összértékű támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzata terhére.
2025. június 23-án 14.00 órakor megjelent az „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatás civil szervezetek részére 2025.” című, NEAN-KP-1-2025 jelű pályázat, melynek célja a civil szervezetek működésének támogatása.
Sándorfalvi, mórahalmi és üllési önkéntes tűzoltó egységek segítették a hivatásos kollegák munkáját
2025.06.21-én került megrendezésre a Létesítményi Tűzoltóságok 28. Flórián kupája
06.21-én, szombaton délután ismét újabb füstöléseket és lánggal égést is jeleztek Csengele külterületéről, ahol két nappal előtte a 6 ha terület leégett.
A tűz több, mint két hektáron pusztított
A Szent Antali búcsú alkalmával a szentmise után tartotta a Balástya Községi Önkormányzat és a Balástya Község Önkéntes Tűzoltó Egyesület a tűzoltószekér pavilonjának és Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének a szoboravatóját.
A hatvan tűzoltóság összesen 232,4 millió forint értékű igényt nyújtott be a számukra kiírt 225 millió forint keretösszegű pályázatra. A forrás segítségével különféle tűzoltótechnikai eszközökhöz, védőfelszerelésekhez és egyéb szakfelszerelésekhez juthatnak, gépjárműveket és tűzoltótechnikai eszközöket újíthatnak fel vagy javíttathatnak meg, továbbá szertárépítéshez vagy -felújításhoz kapcsolódó költségeket fedezhetnek.