A versenyről

A hagyományos nemzetközi tűzoltó bajnokság („tűzoltó olimpia”) a szakma egyik legjelentősebb sportmegmérettetése: tűzoltó csoportok mérik össze tudásukat egységes feltételek mellett, a világszerte elismert, szabványosított versenyszámokban. A verseny középpontjában a sportteljesítmény, a precizitás és a csapatmunka áll – kizárólag a csapatok tényleges teljesítménye számít az értékelésnél.

A megmérettetés két fő versenyszámra épül: a oltási támadásra (Löschangriff) és az akadálypálya-váltófutásra (Hindernis-Staffellauf). Az oltási támadáshoz kilenc versenypálya, a váltófutáshoz három külön pálya áll rendelkezésre.

Várhatóan mintegy 130 versenycsapat érkezik körülbelül 20 nemzetből, és kb. 135 versenybíró működik közre. A CTIF által meghatározott struktúra biztosítja a zökkenőmentes lebonyolítást és az azonos feltételeket minden résztvevő számára.

A verseny nagy nemzetközi érdeklődésnek örvend – sok csapat számára pályafutásuk sportbeli csúcspontját jelenti, évekig tartó felkészülés és intenzív edzés előzi meg a részvételt. A versenyzőkön kívül mintegy 3000 szurkoló és kísérő érkezésére számítanak, így a bajnokság a sportbeli csúcsteljesítményt, a nemzetközi találkozást és a széles körű nyilvános érdeklődést egyaránt egyesíti.

A program

A versenyprogramban két edzésnap van, amikor a csapatok „tesztfutamon” igyekeznek begyakorolni a pályát; végül szombaton zajlik az éles verseny. A magyar csapatok az alábbiak szerint lépnek pályára:

Vértessomló 1 (férfi csapat)

Nap Löschangriff rajtja Hindernisbahn (staféta) rajtja
Csütörtök, július 23. (1. edzés) 10:00 11:10
Péntek, július 24. (2. edzés) 15:00 16:10
Szombat, július 25. (verseny) 14:15 15:10

Vértessomló 2 (női csapat)

Nap Löschangriff rajtja Hindernisbahn (staféta) rajtja
Csütörtök, július 23. (1. edzés) 14:00 15:10
Péntek, július 24. (2. edzés) 09:30 10:40
Szombat, július 25. (verseny) 10:15 11:10

A fotón a Vértessomló ÖTE férfi és női, valamint fiú- és lánycsapata látható. Fotó: Vértessomló ÖTE.

A magyar delegáció kiutazását a Belügyminisztérium és a Szerencsejáték Zrt. támogatta.